Mikor forduljak szakemberhez a 0-4 hónapos babámmal?

Sziasztok!

Új sorozat érkezik, ami segít eldönteni a szülőknek, hogy érdemes-e szakembert felkeresniük. A cikksorozat várhatóan a piciktől az egészen nagyokig halad majd, igyekszem tömören a legfontosabb dolgokról írni, mert tudom, hogy az időtök korlátozott.

FONTOS!!! A cikkekben elsősorban a mozgásfejlődésről lesz szó, mivel végzettségem szerint gyógytornász vagyok. Mivel évek óta korai fejlesztő(k)ben dolgozom gyógypedagógus kollégák mellett, illetve csecsemők komplex vizsgálatán veszek részt velük, van némi rálátásom az egyéb területek fejlődésére is, de ez felismerő jellegű! Nem vagyok sem gyógypedagógus, sem orvos, ha más jellegű fejlesztésre vagy kivizsgálásra lehet szükség, a megfelelő szakemberhez foglak irányítani, aki ebben szakavatott és tapasztalt.

Ha az első néhány hónapban olyasmit látunk a babánkon, ami kissé aggasztó, akkor sok szakember hajlamos azt mondani, hogy majd kinövi. Az esetek egy részében ez igaz lehet, de a korai életkorban az agy nagyon alkalmazkodó, szakszóval élve plasztikus. Ilyenkor sokkal könnyebben tudunk segíteni, változásokat létrehozni, mint később.

Akinek van rosszul rögzült szokása, akár egy csoszogó járás, vagy rossz ceruzafogás, az a saját bőrén tapasztalja, hogy miről van szó: próbáljuk máshogy fogni a tolla, de amikor sietni kell vagy nagyon figyelünk a jó szövegezésre, akkor a kezünk “visszacsúszik” a rosszul rögzült tartásra. Ne várjuk meg, amíg rögzül egy rossz tartás, rossz szokás, hanem keressünk szakembert, ha aggódunk babánk fejlődése miatt.

Az újszülöttek első és legfontosabb dolga az első 4-6 hétben, hogy megszokja a “kinti” környezetet, biztonságos szeretetkapcsolatban legyen a szüleivel, ezért az első hetekben ez a prioritás.

A legfontosabb intő jelek:

  • Hasra fektetve a baba nem tudja letenni oldalra a fejét, ezáltal nem tud pihenni hasaláskor.
  • Hason fekve csak az arcára tudja letenni a fejét, oldalra nem.
  • Hason vagy háton fekve mindig csak az egyik oldalra fordítja a fejét.
  • Hátracsapja a fejét hasonfekve a váll vonala mögé.
  • Hátonfekve gyakran és erősen hátrafeszíti a fejét, hátrafelé/felfelé néz, akár kitekeredve is.
  • Gyakran „leejti”, láthatóan nem tudja jól megtartani (kb. 2-2,5 hónapos korig ez normális).
  • Az egyik kezét jelentősen többet használja a másik oldalnál.
  • Kb. 11-12 hetes korban még nem tudja háton fekve középen megtartani a fejét, amikor fölé hajolunk és beszélünk hozzá.
  • Ha háton fekve középen tartja a fejét, de elbillen valamelyik oldalra (egyik füle közelebb van a vállához,mint a másik).
  • Háton fekve sokat néz fölfelé valamilyen kicsavart pozícióban.
  • Nem tud hason feküdni néhány percnél tovább akkor sem, ha foglalkozol vele, beszélsz hozzá, játékot mutatsz neki (nem online videókat).
  • Hason fekve kezeit gyakran hátracsapja a törzse mellé.
  • Hason 12 hetes kora előtt zömmel nyújtott könyökkel (egyikkel vagy mindkettővel egyszerre) támaszkodik, tehát nem az alkarján támaszkodik, hanem csak a tenyerén, öklén.
  • Ölben, karban tartva gyakran hátrafeszíti magát, fejét hátradobja.
  • Idő előtt megfordul valamelyik oldalra (hátról hasra vagy hasról hátra, ezek a készségek 5 hónapos kor körül alakulnak ki minden irányba, ha a baba megfelelően ki tudja elégíteni a kíváncsiságát hason és háton).
  • Kezeit nehezen nyitja ki 8 hetes kora után is, nagyon gyakran szorítja ökölbe.
  • Fejét, nyakát 10 hetes kora után sem segít tartani, amikor megemeled, gondozod. (Nem kell egyedül megtartania a fejét, de érezhetően igyekszik és kevésbé nyeklik-nyaklik a buksija, mint újszülött korában.)
  • 12 hetes kora körül még nem mosolyog vissza rád.
  • Úgy érzed, hogy nehéz öltöztetni, mert a kezeit, lábait mereven tartja, nehéz a ruhán átbújtatni.
  • Ha sokat bukik (akadályozhatja a komfortos hasalást).
  • 4 hónapos kora körül, ha a hátán fekszik, nem emeli fel magasra (a plafon felé) a kezeit vagy a lábait. Ilyenkor már leküzdik a gravitációt és magasra nyúlnak a játékokért két kézzel, illetve mindkét lábukat elkezdik fogni, először a combokat és a térdet.
  • És végül sose feledkezzünk meg a napirendről, a gyerekeknek biztonságot adó rendszerről: fontos a kialakult alvási-ébrenléti ritmus és a táplálkozási szokások. Ha ezekkel az alapokkal nincs minden rendben, az gyakran kihat az egyéb területekre: mi felnőttek sem teljesítünk megfelelően, ha rendszertelen az életünk, keveset alszunk vagy helytelenül táplálkozunk, ez fokozottan érvényes egy fejlődésben lévő szervezet regulációs folyamataira.

Az életkorok egyénenként változhatnak némileg, a fentiek hozzávetőleges időpontok. Ha ezek közül valamit tapasztalsz a babádnál és aggaszt, olyan szakembert keress, aki ért a pici babák mozgásfejlődéséhez és fejlesztéséhez. Ő meg tudja mondani azt is, hogy szükséges-e orvoshoz mennetek, de a háziorvosnak és fejlődésneurológusnak is megmutathatod a babádat.

Olvasd tovább: Mikor forduljak szakemberhez a 4-7 hónapos babámmal?

Ha kérdésetek van, írjatok bátran az info@babatornasz.hu címre, vagy kövessetek facebook-on ide kattintva, vagy kérjetek személyes konzultációs időpontot telefonon az alábbi számon.

Gazda Eszter

gyógytornász-fizioterapeuta, Pfaffenrot-terapeuta

+3630 552 3296

info@babatornasz.hu