Mikor forduljak szakemberhez a 7-10 hónapos babámmal?

A 0-4 hónapos korról készült bejegyzést ITT olvashatjátok.

A 4-7 hónapos korról készült bejegyzést ITT olvashatjátok.

FONTOS!!! A cikkekben elsősorban a mozgásfejlődésről lesz szó, mivel végzettségem szerint gyógytornász vagyok. Mivel évek óta korai fejlesztő(k)ben dolgozom gyógypedagógus kollégák mellett, illetve csecsemők komplex vizsgálatán veszek részt velük, van némi rálátásom az egyéb területek fejlődésére is, de ez felismerő jellegű! Nem vagyok sem gyógypedagógus, sem orvos, ha más jellegű fejlesztésre vagy kivizsgálásra lehet szükség, a megfelelő szakemberhez foglak irányítani, aki ebben szakavatott és tapasztalt.

Figyelemfelhívó lehet:

  • szabálytalanul kúszik vagy halad (csak az egyik oldalával húzza magát / páros karral húzza magát / négykézlábról előrehasal, majd újra négykézlábra áll és így tovább / kúszás helyett tolatva közlekedik)
  • nem próbál kúszni, helyette inkább mászik (stabilan mászó gyereket ebben az életkorban nagyon nehéz visszavinni kúszásba, ezért nem érdemes várni, ha úgy tűnik, hogy kihagyja a kúszást)
  • csak gurulva közlekedik (hasról hátra, majd tovább hátról hasra, …)
  • egyáltalán nem tud helyet változtatni
  • előbb mászik, mint kúszik
  • előbb ül fel, mint kúszik/mászik
  • előbb áll fel, mint kúszik/mászik/felül
  • mindig ugyanarra az oldalra ül ki négykézláb helyzetből
  • csak W-ben ül
  • a fenekén csúszva közlekedik mászás vagy kúszás helyett
  • szabálytalanul áll fel: a két lábát egyszerre húzza maga alá
  • ülésből gyakran hátraesik és beüti a fejét
  • ülésből úgy dől el, hogy nem tud a kezével megtámaszkodni
  • állásból gyakran hátraesik és beüti a fejét
  • gyakran áll lábujjhegyen
  • láthatóan befelé vagy kifelé állnak a lábai álló helyzetben

Ha egy gyerek gyorsabban vagy lassabban fejlődik, az önmagában nem jelent problémát, ha az adott mozgásfejlődési szinteken elegendő időt tölt el és ami még fontosabb, hogy megfelelő minőségben tette magáévá az egyes készségeket, képességeket. Azt szoktam mondani, hogy lehet, hogy egy gyerek már 8 hónaposan kúszott, mászott, ül és áll, de ha ezeket nem jó minőségben vagy túl rövid ideig használta, akkor nem elég alapos az a tudása, amire néhány hónap és év múlva további bonyolult képességeknek kell épülnie (pl. játszótéren, iskolai testnevelés órán, de már bizonyított, hogy a gyerekkori mozgások során végbemenő agyi változások hatással vannak akár a matematikai gondolkodásra is).

Egy hasonlat: lehet, hogy kettes vagy hármas osztályzattal befejeztem az általános iskolai matematika tanulmányaimat, tehát elvileg tudok pl. szorozni, osztani, de az erre épülő középiskolai követelményekkel nehezebben fogok tudni megbirkózni.

Az életkorok egyénenként változhatnak némileg, a fentiek hozzávetőleges időpontok. Ha ezek közül valamit tapasztalsz a babádnál és aggaszt, olyan szakembert keress, aki ért a pici babák mozgásfejlődéséhez és fejlesztéséhez. Ő meg tudja mondani azt is, hogy szükséges-e orvoshoz mennetek, de a háziorvosnak és fejlődésneurológusnak is megmutathatod a babádat.

Ha kérdésetek van, írjatok bátran az info@babatornasz.hu címre, vagy kövessetek facebook-on ide kattintva, vagy kérjetek személyes konzultációs időpontot telefonon az alábbi számon.

Kövess facebookon: http://facebook.com/babatornasz

Gazda Eszter

gyógytornász-fizioterapeuta, Pfaffenrot-terapeuta

+3630 552 3296

info@babatornasz.hu