Egy újabb apróságnak tűnő fejlődési állomáson keresztül szeretném megmutatni, miért fontos a mozgás minősége babakorban.
Méregetjük szegény gyereket, hogy meddig hasal, mikor hasal, hányszor hasal, de nem mindegy az sem, hogy hogyan hasal. A személyes találkozás alkalmával nagyon sok tekintetben figyeljük a hasalás minőségét is.
Nagyon sokat számít, hogyan tartja a fejét, le tudja-e tenni pihentetni, milyen pozícióban pihenteti, mit csinál a lábaival hasalás közben, hogyan játszik a kezeivel, és milyen a támaszkodás minősége.
Alapvetően megkülönböztetjük az alkartámaszt és a tenyértámaszt.
Alkartámasz közben az alkarok a földön pihennek, a könyökeit nem emeli fel. A felkarok közel függőlegesek. Ez kb. kéthónapos kortól figyelhető meg: fokozatosan, napról napra egyre több ideig tudja megtartani. Három hónapos gyereknél már stabilan szeretnénk látni az alkartámaszt. Szándékosan nem írok pontos időtartamot, mert most kifejezetten a minőségről szeretnék írni, nem a mennyiségről. A fej emelgetését már korábban is elvárjuk, de nem szükséges, hogy egy 2 hónapnál fiatalabb csecsemő nézelődjön hasalás közben, tehát az alkartámaszt sem várjuk el fixen.
Tenyértámasz közben a könyököket már felemeli a földről, ezzel a mellkas és a fej magasabbra kerül és csak a tenyereivel támaszkodik a földön (meg persze hastól lefelé is érintkezik a fekvőfelülettel 🙂 ). Az ujjak eleinte zárva lehetnek, de fokozatosan várjuk, hogy nyújtott ujjakkal támaszkodjon. A tenyértámasz megjelenése ideálisan a stabil alkartámasz kialakulása után következik, kb. 4 hónapos kortól figyelhető meg!
Az a baba, aki nem tud kényelmesen az alkarján támaszkodni már pici korban (mert pl. átugorja az alkartámaszt és szinte csak tenyértámaszon nézelődik), annak bizonytalan lesz a hasalása. Mivel a tenyértámasszal magasra emeli a mellkasát, könnyebben elborulhat, ezáltal kevesebbet tud hason fekve játszani, megfigyelni a környezetét. A fejét könnyebben megütheti, ha ilyen (relatíve) magasról borul a hátára, ez elveheti a kedvét a hasalástól. Hiszen többszöri rossz tapasztalata lett: “hasra tettek, elborultam (a tenyértámasz miatt), megütöttem magam, ezért nem szeretném többször”.
Ha nincs stabil alkartámasz, akkor szinte borítékolható, hogy ki fog maradni a szabályos kúszás, hiszen ahhoz alkaron kell kommandózni előre, mint a katonák. Bár a kúszást később, 7-8 hónapos korban várjuk, bizonyos elemeit, mozdulatait már 3-4 hónapos korban elkezdi gyakorolni. Sőt, valójában minden mozgás részben előkészíti a következő állomásokat, legyen szó akár mászásról, ülésről, állásról vagy járásról.
Az sem szerencsés, ha az alkartámasz pozícója után nem jelenik meg 4 hónapos kor körül a tenyértámasz. Hogy miért?
Mert a tenyértámasz készít fel (többek között) a négykézláb helyzetre és a mászásra. A karok támasztó ereje fontos lesz majd az ülésnél is: aki nem tud erősen támaszkodni a tenyerével, az könnyebben megütheti magát, amikor ülésből eldől (mert el fog dőlni).
Tenyértámaszban magasabbra emeli a fejét, új perspektívát tapasztal meg mind a környezet megismerése szempontjából, mint a saját testének pozíciója és az egyensúly fejlődése terén.
Féloldalas támaszok: ha az alkar- vagy tenyértámaszt rendszeresen féloldalasan használja a baba (pl. mindig az egyik karja alkaron van, a másik pedig tenyéren), azzal érdemes mozgásfejlesztő szakembert keresni. Nem az a gond, ha ezt időnként látjuk, hanem ha gyakran, egyirányban támaszkodik, vagy ha sokszor és nem szándékosan átfordul belőle a hátára.
És a meg nem értett művész: a repülőzés. Vagy más néven Landau-reflex. Ha hivatalos nevén keresünk rá az interneten, máris sokkal szakmaibb és megnyugtató információkhoz juthatunk, mintha csak repülőzésként szeretnénk tájékozódni róla. Ugyanis a repülőzés egy nagyon fontos és szükséges állomás! Tévhit, hogy a repülőzés rossz! A repülőzésnek megvan a maga ideje a mozgásfejlődés során (4 hónapos kor körül jelenik meg), és idővel majd le is kell köszönnie.
A repülőzés az a pozíció, mikor a gyermek a hasán fekszik, lábait és kezeit is felemeli és előrefelé néz. Repülőzéskor a könyökei be vannak hajlítva, kezei a fejével egyvonalban vannak. (Amennyiben a karjai a törzs mellett nyújtva vannak, az nem a Landau és 2 hónapos kor után már nem kellene megjelennie.)
A repülőzés erősíti a hát izmait, segít a babának távolabbra fókuszálni, felkészíti őt a további mozgásfejlődési állomásokra. A Landau-reflex akkor okoz problémát, ha túlságosan erőteljesen van jelen és kifejezetten zavarja a hasalást és az eddigi támaszkodást. Hogy mennyi a túl sok, abba megint nem mennék bele, mert ehhez ismerni kell a gyermeket.
Nagyon fontos, hogy a gyakorlatban ez nem azt jelenti, hogy a gyerek mozdulatlanul egy pozícióban és egyfajta támaszt használ. Ahogy próbál nyúlni a játékért, nézelődik, ezek a támaszok változnak. Időnként egyik karjára emelkedik, leviszi maga mellé a karját, szájába veszi, stb. A fenti kategóriák azért fontosak, hogy könnyebb legyen megérteni a mozgásfejlődés fontos elemeit, de a lényeg a tendencia. A gyereket átfogóan, a saját környezetéhez, életkorához, aktuális fizikai és lelki állapotához képest kell megfigyelnünk.
További tartalmakért kövess facebookon is!
Gazda Eszter
gyógytornász-fizioterapeuta
+3630 552 3296
info@babatornasz.hu